– a részletek csodái a technológia extrém területen -
 
Az első digitális hordozható zenelejátszót jóval az Ipod 2001-es megjelenése előtt Kane Kramer fejlesztette ki. Már 1981-ben szabadalmaztatta fejlesztését, amit telefonvonalon keresztüli zeneletöltési lehetőséggel álmodott meg – az előállítás hatalmas költségei és a gyártási technológia fejletlensége miatt azonban álmaiból semmi nem lett. A fogyasztók képtelenek lettek volna megfizetni az árát.
 
 
A miniatürizálás is segíti az árak csökkentését – kevesebb anyag felhasználásával, az előállításkori selejtmennyiség csökkenésével és az adott idő alatt előállított termék mennyiségének növelésével lehet tömegcikké tenni az egykor kuriózumnak számító termékeket.
 
De a nagyság csökkentése nem áll meg a szemmel látható méreteknél. A nanotechnológia, a nanorobotok, nanomedicinák gyártása mutatja a közeljövő technológiai fejlődésének irányát.
 
Az emberi genom feltérképezése, ami 1996 és 2006 között zajlott, mára lehetővé tette, hogy elkezdődjön az emberi szervezet működésének olyan mélységű megismerése, mellyel akár az öregedést, vagy a korai halált is befolyásolhatjuk. A DNS nem más, mint egy szoftver, ami feladatokat végez, információt cserél és fenntartja önmagát – mindezt a környezet rezgéseinek lefordításával a biológia nyelvére.
 
 
 
Például az anyagcsere alakulásáért több gén is felelős, ezek között vannak olyanok, melyek az étvágyat és a zsírraktározást befolyásolják – sok gondot okozva napjaink népbetegségében, az elhízásban szenvedőknek. A géntechnológiai kutatások már előre jelzik az olyan genetikai beavatkozások rutinná válását, amivel az emberiség általános egészségi állapota javítható és az átlagéletkor is kitolható.
 
De extrém felhasználásai is lehetnek az ilyen nanotechnikáknak. Kutatások szerint, ha a vérünkben található vörösvérsejteknek csak 10 %-át kicseréljük nanorobotokra, az oxigén/széndioxid - cserénk hatékonysága olyan mértékben növekedhet, hogy akár négy órán át ücsöröghetünk a víz alatt egy medence fenekén. Ha pedig más babérokra vágyunk, 2020-ra ezzel a technológiával az olimpiai bajnokok teljesítményét is túlszárnyaljuk.
 
 
A technológia ilyen exponenciális fejlődésével hamarosan képesek lesznek a kompjutereket beépíteni a ruházatunkba is úgy, hogy a kijelző a retinánkra vetíti a képeket, így egy teljesen új jelentést adhatunk a VR - virtuális valóság – életstílusnak.
 
Évekkel ezelőtt ha egy zenét akartunk barátainknak elküldeni, egy bakelit vagy cd lemezt kellett küldenünk – postán, fizikai valóságában. Ma már elektronikus formában küldjük emailen, és nem kell majd sok idő ahhoz sem ezzel a fejlődési tempóval, hogy érzelmi tapasztalatokat küldjünk és osszunk meg digitális formában.
 
 
És vajon mikor jön el az, amikor a nanotechnológia képes lesz a materiált, az anyagot magát energiává szervezni molekulaszinten, amit aztán elküldesz egy távoli pontra, ahol visszaalakul anyaggá...“emzéperiksz jelentkezz”!

 

SQSPH

Bővebben a www.comtud.com oldalon és a magazin többi cikkjében olvashatsz.